PÜNKÖSD

Hilarion (Alfejev) metropolita

PÜNKÖSD

 

Pünkösd ünnepe minden esetben vasárnapra esik, amelyet a Halottak Szombatja előz meg. Ezen a napon az Egyház az örök időktől fogva elhunytakra emlékezik, és a szolgálat lényegében semmiben sem különbözik a Húshagyó szombati szolgálattól. Pünkösd ünnepén a Szentléleknek az apostolokra való leszállását ünnepeljük, amelyről az Apostolok Cselekedeteiben olvashatunk (2,1-13).

Az ünnep jelentéséről így ír Teológus Szent Gergely atyánk pünkösdi beszédében:

„Pünkösdöt ünnepeljük, és a Lélek eljövetelét, és az ígéret időpontra történt beteljesülését, a remény valóra válását. Mivel oly nagy misztérium, ezért nagy a tisztelete is. Véget ért mindaz, ami testileg történt Krisztussal, jobban mondva testi látogatásának eredményei…, és most kezdődnek azok az események, amelyek a Lélekre tartoznak. Melyek voltak a Krisztussal kapcsolatos események? A Szűz, a születés, a jászol, a pólya, a dicsőítő angyalok, az odasiető pásztorok, a száguldó csillag, a mágusok ajándéka és hódolata, Heródes gyermekgyilkossága, Jézus menekülése Egyiptomba, visszatérés Egyiptomból, körülmetélése, megkeresztelkedése, a mennyei tanúságtétel mellette, megkísértése, a kísérlet megkövezésére (Jn 10,32), értünk történt mindaz, amivel példát akart adni arra, hogy az Igéért milyen bántalmakat kell elviselnünk; elárulása, keresztre feszítése, eltemetése, feltámadása, mennybemenetele…” (41. beszéd, 5,1-7)

Szent Gergely szavai és gondolatai az istentiszteleti szövegekben is megjelennek. Itt Pünkösd ünnepéről mint “utóünnepről”, vagy mint valaminek a végéről, beteljesüléséről esik szó.

„A Pünkösdöt ünnepeljük, a Szentlélek jövetelét, az ígéret beváltását, s a remény beteljesülését. Ó, mekkora misztérium! Mily nagy és magasztos! Azért így kiáltunk hozzád: Mindeneknek Teremtője, dicsőség Néked.” (Sztichira az esti vecsernyéből, az „Uram Tehozzád kiáltottam” után)

„Az utóünnepet és a befejező ünnepet, örvendezve ünnepeljük hívők, ez a Pünkösd, az ígéret beteljesedése; mert azon a Vigasztaló tüze hirtelen a földre szállott, mintegy nyelvek alakjában, és megvilágosította a tanítványokat, és őket az ég beavatottjaivá tette. Eljött a Vigasztaló világossága, és a világot megvilágosította.” (Kathizma a hajnali istentiszteletből)

Krisztus, még az Utolsó Vacsorán megígérte tanítványainak, hogy „más Vigasztalót” küld, azt, aki elvezeti őket „a teljes igazságra” (Jn 16,13). Pünkösd napja a Mester ígéreténeknek beteljesedése. A Szentlélek leszállása az újszövetségi Egyház születésének valódi ünnepe lett, mert a Lélek az egyszerű galileai halászokat apostolokká tette, bölcsességgel és bátorsággal ruházta fel őket a megfeszített és feltámadott Krisztus hirdetésére. Teológus Szent Gergely így ír a Szentlélekről:

„Ez a Lélek, a legbölcsebb és legemberségesebb, ha pásztorra száll, hárfássá alakítja, aki ráolvas a gonosz szellemekre, és Izrael királyának jelöli (1Sám 15,12-23). Ha a fügemetsző pásztort hevíti, akkor prófétává teszi (Ám 7-14). Gondolj Dávidra és Ámoszra. Ha sudár ifjúra száll, életkora ellenére a vének bírájává avatja (Dán 13,45-60), amire a tanú Dániel, aki győztes volt az oroszlánok vermében is (Dán 6.17-23). Ha halászokra talál, hálójával kifogja Krisztusnak azokat, akik az Ige hálójával az egész világot befogják. Ott van Péter és András, és a mennydörgés fiai, akik szellemi értelemben vett mennydörgésekké váltak. Ha vámosra talál, megnyeri tanítványnak, a lelkek “kereskedőjévé” alakítja. Mátéról van szó, aki tegnap még vámos volt, ma pedig evangélista. Ha elkapja az izzó üldözőt, átalakítja buzgalmát, és Saulból Pált teremt, és amennyire elfoglalta a gonoszság, annyira foglalja le a vallásosságra.” (41. beszéd 14, 14-28)

Szent Gergely nyomán a pünkösdi istentiszteletek szövegei sokféleképpen mondják el a Szentlélek áldott és csodálatos dolgait. Ő, aki Világosság a Világosságtól, Láng a Lángtól, bőségesen adatott az apostoloknak, általuk az Egyháznak, az Egyház által pedig a világnak.

„Mindent megad a Szentlélek: próféciákat fakaszt, papokat tökéletesít, írástudatlanokat bölcsességre tanított, halászokat hittudósokká tett, összetartja az Egyháznak intézményét. Az Atyával és Fiúval egylényegű és együtt trónoló Vigasztaló, dicsőség Néked.” (Sztichira az esti vecsernyéből, az „Uram Tehozzád kiáltottam” után)

„A Szentlélek mindig volt és van és lesz; sem kezdete nem volt, sem meg nem szűnik, hanem mindig az Atyával és Fiúval együtt van, és együtt számláltatik. Élet Ő és Éltető, Világosság és világosságot adó, maga a Jóság és jóságnak Forrása, aki által megismerjük az Atyát, és dicsőítjük a Fiút, és aki által a mindenek megismerik egy erejét, egy összetételét, és egy hódolatát a Szentháromságnak.” (Dicséreti sztichira a hajnali istentiszteletből)

 

„Áldott vagy Te Krisztus Istenünk, aki a halászokat bölcsekké tetted, leküldvén reájuk a Szentlelket; és általuk megragadtad a földkerekséget. Embereket szerető, dicsőség Néked.” (Ünnepi tropárion)

 

Pünkösd csodája abban áll, hogy nemzetiség, nyelv és származás tekintetében különböző emberek hogyan válnak eggyé a Szentlélek által. Az emberek nemzetekre való megoszlása és a népek elszakadása egymástól a Bábeli torony építése alkalmával történt a Biblia szerint (Ter 11,6-8), ez lett a büntetése az istentelen építkezésnek, mivel az emberek földi eszközzel az égig akartak jutni. A babiloni torony építése a társadalmi rendszerek Isten nélküli felépítésének lett mindörökre a szimbóluma: elkerülhetetlen, hogy az emberek Isten nélküli vállalkozása ne vezessen egymás közötti megosztottsághoz, és a kísérlet meghiúsulásához. Az Egyház feladata mindig a megosztottság legyőzése volt, az egységre törekvés a Lélek áldásos segítségével. Teológus Gergely összehasonlítja a bábeli torony építését Pünkösd ünnepével, és ezt írja:

„Ám mily dicséretes a nyelvek egykori összezavarása, amikor a gonoszok a tornyot építették, és istentelenül egyetértettek, ahogyan ugyanazt merészelik ma is némelyek! Mert a nyelvek összezavarása megsemmisítette az egyetértő vállalkozást is! A mai nap csodája azonban dicséretre méltóbb! Az egy Lélekből sokakra árad ki és ismét egyetlen összhangban gyülekeznek.”(41. beszéd 16, 1-7)

Szent Gergely gondolatai az istentiszteleti szövegekben is visszatükröződnek, ahol a Pünkösd napi lángnyelvek leereszkedése az apostolokra szembe van állítva a babiloni nyelvek összezavarásával:

„A nyelvek hajdanán összezavarodtak, a toronyépítés merészsége miatt; most pedig a nyelvek értelmesek lettek, az istenismeret dicsőségére. Ott az Isten megbüntette bűnükért az istenteleneket, itt pedig a Krisztus megvilágosította a halászokat a Lélekkel…” („Előverses” sztichira az esti vecsernyéből)

 

„Midőn leszállván a nyelveket összezavarta, szétszórta a népeket a Magasságos, midőn pedig szétosztotta a tüzes nyelveket, mindeneket egységbe hívott el. Egyetértésben dicsőítsük tehát a Szentséges Lelket.” (Ünnepi kondákion)

 

Pünkösd ünnepén többször is ismétlődik a Szentlelket hívó imádság, amelyet a Húsvét és Pünkösd között időszakban nem olvasunk. Ez az ima az Ortodox Egyházban rendkívüli jelentőséggel bír, hiszen minden istentisztelet ezzel az imádsággal kezdődik:

 

„Mennyei Király, Vigasztaló, Igazságnak Lelke, aki mindenütt jelen vagy, és mindeneket betöltesz, minden javak kincsestára, és az élet Adományozója, jöjj és lakozzál mibennünk, és tisztíts meg minket minden szennyfolttól, és üdvözítsd, Jóságos, a mi lelkünket.” („Előverses” sztichira az esti vecsernyéből)

 

Húsvét és Pünkösd között a Tipikon nem ír elő térdhajtást, Pünkösdkor viszont a hívek újra térdelnek, így adnak hódolatot a Szentséges Háromságnak:

 

„A Te tornácaidban dicsérlek Téged, a világ Üdvözítőjét, s térdet hajtva hódolok a legyőzhetetlen hatalmad előtt; este, reggel, délben és minden időben áldalak Téged, Uram.” (Sztichira az esti vecsernyéből az „Uram Tehozzád kiáltottam” után)

 

Az orosz liturgikus hagyományban Pünkösd ünnepe a „Szentháromság napja” elnevezést kapta, mivel az istentiszteleteken nagyon sokszor halljuk különböző képekben a Háromság dicsőítését. Az „Uram Tehozzád kiáltottam” utáni sztichirák végén, az ún. dogmatikon így kezdődik: „Jertek népek, hódoljunk a háromtulajdonságú Istenségnek…” Más sztichirákban és tropárionokban is gyakran halljuk a Szentháromság dicsőítését:

 

„Az egylényegű Háromságot énekekben magasztaljuk: az Atyát és a Fiút, együtt a Szent Lélekkel; mert ezt hirdették minden próféták, apostolok és vértanúk.” (A „Dicsőség” előtti utolsó sztichira )

 

„Világosság az Atya, világosság az Ige, világosság a Szentlélek is, aki a tüzes nyelvekben az apostolokra leküldetett. Őáltala az egész világ megvilágosodik, hogy tisztelje a Szentháromságot.” (Exaposztilárion a hajnali istentiszteletből)

 

Pünkösd, mint a Szentlélek apostolokra való leszállásának a napja, az Egyház születésnapja, valójában nem más, mint az emberi nem üdvözítésének beteljesedése, amelyet Krisztus szerzett. Maga Krisztus az Egyház szegletköve, és még „a pokol kapui sem vesznek erőt rajta” (Mt 16,18).

A Krisztus által a földön alapított Egyház arra hivatott, hogy folytassa az Ő művét, azaz üdvösségre vezesse az embereket. Annál is inkább, mivel az Egyház Krisztus Teste, amelynek tagja minden megtért ember. Az Üdvözítő megtestesülése, szenvedése, kereszthalála és feltámadása által az emberek eggyé válhatnak egymással az Egy, Szent, Egyetemes és Apostoli Egyházban. Krisztus önként vállalt szenvedése és győzelme az egész emberiségre kiterjedt. Nem csak a kiválasztottakra, hiszen az Egyház sem csupán a választottakért létezik, hanem minden emberért. Ahogyan J. Meyendorff atya írja: „Az Isten Ige felölti természetünket, hogy mindenkit üdvözítsen. Azonosul a szegénnyel, gyöngével és üldözöttel, vagyis az egész elesett emberiséggel, s az életre és boldogságra vezeti. Feltámadásának eredményeképpen létezik az Egyetemes Egyház, mindenkit összegyűjtve az Ő feltámadott Testében.”

Az Egyház egyetemes léte nem csak tagjait öleli fel szeretetében és emlékezetében, hanem azokat is, akik a határain túl vannak. Hasonlóan Istenhez, szeretete soha el nem fogy, beleértve azokat is, akik az alvilágban vannak. Krisztus Egyháza minden ember felé szeretettel és imádsággal fordul. Az Egyházban mindenki élő, emlékezetéből senki sem törölhető ki.

Pontosan ezért, Pünkösdkor, az esti istentiszteleten olvasott térdeplő imákban az alvilágban lévőkért is könyörgünk:

 

„…Krisztus Istenünk, aki szétszakítottad a halál feloldhatatlan kötelékeit, és széttörted az alvilág zárjait, a gonosz szellemek sokaságát pedig eltiportad…, aki alászálltál az alvilágba, széttörted az örök bilincseket, és az ott lévőknek megmutattad a felvezető utat, a mélységben lakozó ős-gonosz sárkányt pedig isteni bölcsességed csalétkével horogra kerítetted, majd a sötétség láncaival megkötözvén őt, az alvilágban, a kiolthatatlan tűzben és a külső sötétségben tartod fogva végtelenül hatalmas erőddel…, Te magad, mindeneknek Uralkodója, Üdvözítő Istenünk…hallgass meg minket, gyarló és szánalmas esedezőidet, és nyugosztald az előttünk elhunyt szolgáid lelkét fényes helyen, virányos helyen, a felüdülés helyén, ahonnan száműzetett minden fájdalom, bánat és sóhajtás; és helyezd az ő lelküket az igazak hajlékaiba, és adj nekik békességet és nyugodalmat. Mert nem a holtak dicsérnek Téged, Urunk, sem pedig az alvilágban lévők nem bátorkodnak vallomást felajánlani Néked…” (Harmadik térdeplő ima).

 

Abból kiindulva, hogy az Egyház megemlékezik az alvilágban lévőkről, arra a következtetésre jutunk, hogy Isten, aki „azt akarja, hogy minden ember üdvözüljön” (1Tim 2,4), meg tudja változtatni azok sorsát, aki az alvilágba kerültek, ahogyan egyszer már megtette ezt, amikor alászállt a poklokra, és kivezette onnan az elhunytakat. Isten könyörülete nem ütközik akadályba, kivéve az ember szabad akaratát. A végső ítéletkor maga Isten „tesz halottá és élővé, visz le az alvilágba és hoz vissza onnét” (1Kir 2,6). Az ebben a lehetőségben való hitet az Egyház Krisztusnak a halál és az alvilág felett aratott győzelmének húsvéti üzenetéből meríti, amely, mint „cantus firmus” az Ortodox Egyház minden istentiszteleti könyvén végigvonul.

Forrás: Митрополит Иларион (Алфеев): Православие. Том II. („Ortodoxia. II. kötet”) 538-543. old.
Teológus Szent Gergely részletei: „Ókeresztény Írók 17”. Nazianzoszi Szent Gergely beszédei; Pünkösdre (Or 41). Ford. Vanyó László

 

(Ford. S. Barnabás)