A három magyar fivér legendája
Szentéletű Magyar Efrém, Szentéletű Magyar Mózes és Magyar Szent György vértanú “magyar származásúak voltak”, amint ezt valamennyi forrás egybehangzóan hírül adja. A X. század legvégén vagy a XI. század elején érkeztek Rusz földjére. Vannak olyan feltételezések, amelyek szerint Erdélyből származtak, Marosvár-Csanád megyéből, mivel e területek uralkodói – Gyula és Ajtony – a bizánci kereszténységet vették fel, ami azt jelenti, hogy a fivérek még az országba való megérkezésük előtt jól ismerték az ortodox keresztény szertartást és szokásokat.
Mint egyes források írják, a testvérek a Róma irányából érkező misszionáriusi tevékenység erősödése után telepedtek át Rusz földjére.
Ugyanakkor egy másik lehetőséget sem lehet figyelmen kívül hagyni. A krónika a 996-os évszám alatt feljegyzi, hogy Vlagyimir kijevi nagyfejedelem jó viszonyban volt István királlyal. A magyarok nemcsak a Kijevi Ruszban, de egész Európában híresek voltak lovászatukról, különösen a harci lovak tenyésztéséről. Feltételezhetjük, hogy a három fivért (vagy kettejüket, az öccsüket pedig magukkal vitték) mint ismert lótenyésztőket maga Vlagyimir nagyherceg, vagy az ő közvetítésével fia, Borisz hívta meg szolgálatra. Ez magyarázatot adhat Szentéletű Efrém gyors előmenetelére Borisz herceg udvarában, és a magas rangnak számító főistállómesteri tisztség elnyerésére.
Szentéletű Efrém legrégebbi, eredeti legendája nem maradt fenn, a XIV. században elégett. Fennmaradt viszont az a legenda, melyet a XVI. században írtak, a Szent ereklyéinek feltárásakor. Szentéletű Efrém legendáját a XIX. és XX. században kiadott következő változatok alapján állítottuk össze:
Житие преподобнаго Ефрема Новоторжскаго. In: “Жития русских святых. Январь-апрель.” М. 1916. Минея. Январь. Часть вторая. М. 1983. Память преподобного Ефрема Новоторжского. In: “Жития святых на русском языке, изложенныя по руководству Четьих-Миней св. Димитрия Ростовского. Книга пятая, часть вторая.” М. 1904.
Szentéletű és Istent hordozó Atyánk, Torzsoki Csodatévő Magyar Efrém legendája
Szentéletű Efrém atyánk magyar származású volt, fivére Szentéletű Magyar Mózesnek és Magyar Szent Györgynek, akit Borisz herceggel együtt öltek meg. Efrém, Mózes és György szüleiről semmit sem tudunk, de a gyermekek szentéletűsége a szülők istenfélelméről is tanúskodik, hiszen az Apostol szavai szerint “ha a gyökér szent, az ágak is azok” (Róm 11,16).
Szent Borisz herceg, rosztovi fejedelem szolgálatába léptek, aki Szent Vlagyimir apostoli fejedelem keresztény házasságából született első fiúgyermeke volt. Szentéletű Efrém hamarosan a fejedelem főistállómestere lett. A Kijevi Rusz idejében a fejedelmi istállómester meglehetősen magas rangú tisztségnek számított, közrendű ember nem tölthette be, ezért méltán vélhetjük, hogy a fivérek nemesi származásúak voltak.
1015-ben Szentéletű Mózes és Szent György részt vettek Borisz herceg besenyők elleni hadjáratában. Ismeretlen ok miatt Efrém nem volt ott ebben a hadjáratban, Rosztovban maradt. A novgorodi krónika ugyanebben az évben említi először Szentéletű Torzsoki Efrém nevét: “Szentéletű atyánk, Novotorzsoki Efrém ebben az időben élt.”
Szentéletű Efrém, miután megtudta, hogy öccsét megölték, nagyon elszomorodott, és elindult fivére holttestének felkutatására az Alta folyóhoz, a kegyetlen gyilkosság színhelyére. Györggyel együtt megölték Borisz többi szolgáját is, ezért Szentéletű Efrém nem tudta azonosítani fivérének testét, csak levágott fejét találta meg, s azt magával vitte.
György halála és a lengyel fogságba hurcolt Mózes elvesztése után Szentéletű Efrém a kijevi metropolita áldásával elhagyta a világi életet és egy magányos helyen telepedett le a Volga mellékfolyójának, a Tvercának a partján, nem messze a mai Torzsok városától, amit akkor Novij Torgnak neveztek. Innen ered Szentéletű Torzsoki Efrém neve. Azzal a reménnyel, hogy rátalál ismeretlen helyen hányódó testvérére, Mózesre, Szentéletű Efrém zarándokházat épített és a jövevények befogadásának aszkézisét vállalta magára, ami a régi Oroszországban az aszkézis gyakori formája volt az istenfélő és testvérszerető emberek között. Szentéletű Efrém teljesen átadta magát ennek a szolgálatnak. “Egy szép, művelt, szeretetteljes, önfeláldozó vendégfogadó ember kedves vendéglátása, bölcs tanításai és útmutatásai, a bálványimádókat és pogány babonákat szelíden leleplező szavai, szent aszkétikus élete, teljes önfeláldozása és önzetlensége nagyban elősegíthették a Krisztusba vetett hit terjedését” – olvassuk a szentek életét megörökítő Mineában. A jövevények befogadásának türelmes aszkézise készítette fel lelkileg Szentéletű Efrémet a szerzetesség felvételére. A zarándokház helyén később kolostor létesült Oszlopos Szent Simeon tiszteletére. A kolostor nem maradt fenn, de helyén ma is megtalálható a Simeon-temető.
Bár Torzsok a novgorodi püspökség alá tartozott, Szentéletű Efrém nem egyszer megfordult Kijevben egyházi ügyekben, reménykedett abban is, hogy megtalálja testvérét, Mózest. Vajon találkoztak-e a fivérek Kijevben? Ezt nem tudhatjuk. De feltételezhetjük, mivel Szentéletű Mózes tíz éven keresztül, 1033-tól 1043-ban bekövetkezett békés elhunytáig a Kijevi Barlangkolostorban élt szerzetesi aszkézisben Szentéletű Antal vezetése alatt. Szentéletű Efrém pedig tíz évvel bátyja halála után hunyt el.
Az egyik kijevi utazása idején, amikor Vjazmán ment keresztül, találkozott Arkagyijjal, aki később társává vált az aszkézisben, és akiben nemcsak engedelmes tanítványra talált, hanem testvérére az Úrban. “A lélekbe látó Efrém megértette, hogy ez az ifjú a Krisztusért vállalt bolondság (jurodsztvo) keresztjét vette magára, bátorította őt e nehéz aszkézisben, és utazásai során mindig meglátogatta. Maga az ifjú is úgy tekintett Szentéletű Efrémre, mint lelki vezetőjére és tanítójára, és gyakran kereste fel őt Torzsokban, hogy tanítást és lelki tanácsot kapjon tőle” – olvassuk a Mineában.
Szent Borisz és Gleb szenvedéstűrők tisztelete szinte azonnal elkezdődött, amint Bölcs Jaroszláv 1019-ben végleges győzelmet aratott a fivérek gyilkosa, Átkozott Szvjatopolk fölött. Borisz és Gleb ereklyéinél, amelyek Visgorodban, a Szent Vazul-templomban nyugodtak, csodák történtek. Jaroszláv nagyfejedelem 1026-ban új templomot épített. A szenvedéstűrők ereklyéit feltárták és ebben a templomban helyezték el. Ioann kijevi metropolita (1008-1035) templomi liturgikus szolgálatot állított össze Szent Borisz és Gleb szenvedéstűrők tiszteletére, ő vezette be egyházi megemlékezésüket, amelyet Borisz herceg megölésének napjára, július 24-re tettek. Szentéletű Efrém tudott mindezekről az eseményekről és elhatározta, hogy kolostort alapít a szent vértanúk tiszteletére, akiket jól ismert és szeretett, és akiknek hittel és igazsággal szolgált. A novgorodi érsek áldását kérte, és 1038-ban, nem messze a zarándokháztól hozzákezdett a Szent Borisznak és Glebnek szentelt templom építéséhez. Ebben a fáradságos munkában hű segítőtársa volt szeretett tanítványa, Arkagyij. Hamarosan egymás után keresték fel szerzetesek azzal a kéréssel, hogy fogadja őket lelki gyermekeivé. Elsőként Arkagyij költözött át a szentéletű szerzeteshez Vjazmából. Így a templom körül kolostor jött létre. Ez volt Rusz földjén az első Szent Borisznak és Glebnek szentelt kolostor.
Szent Efrém az általa alapított kolostorban élte aszkétikus életét egészen békés halála napjáig, és dicsőítették tetteiért, mint “a tisztaság és az önmegtartóztatás mintaképét, a szerzetesek bölcs tanítóját és pásztorát, a világban élők közbenjáróját és oltalmazóját, a csüggedők bátorítóját, a démoni erőszak és a lélekromboló szenvedélyek gyógyítóját”. Szentéletű Efrém tisztes kort elérve, imádsággal az ajkán, békében hunyt el 1053. január 28-án, miután utolsó tanítását és áldását adta a szerzetesközösségnek. Testét kőkoporsóba helyezték, amelyet a hagyomány szerint saját kezével faragott ki. Végrendeletéhez híven a koporsójába tették ártatlanul megölt testvérének, Szent Györgynek a fejét, melyet az Altánál talált meg és titokban egész idő alatt cellájában őrzött.
Szentéletű Efrém ereklyéit 1572. június 11-én a következő körülmények között tárták fel. Leonyid novgorodi érsek Moszkvából Novgorodba tartva betért a kolostorba, hogy leboruljon Szent Borisz és Gleb és a híres kolostor alapítója előtt. Az érseknek megmutatták Szentéletű Efrém koporsóját, aki ekkorra már híressé vált csodatételeiről. Leonyid érsek egy fentről jövő sugallatra meghagyta, hogy nyissák fel a koporsót, s így is tettek. A jelenlevők romlatlan állapotban látták meg Szentéletű Efrém testét, és érezték a belőle áradó különlegesen jó illatot. A koporsóban megtalálták öccsének, Györgynek a fejét is. Még ugyanannak a századnak a 80-as éveiben a helyi egyház, majd az egész egyház szentként kezdte tisztelni Efrémet. Ereklyéi a Borisznak és Glebnek szentelt székesegyházban, nyitott ezüst ereklyetartóban nyugodtak és számos csoda történt általuk. Ugyanitt nyugodtak Szent Arkagyij ereklyéi is.
A Szentéletű Efrém ereklyéinél történt csodák közül idézzünk fel kettőt. Az egykori kazányi kán, Ediger 1553-ban megkeresztelkedett, és a keresztségben a Simeon nevet kapta. Rettegett Iván cár neki ajándékozta Tver és Torzsok városokat. Simeon gyakran látogatta a Szent Borisz és Gleb kolostort. Szentéletű Efrém iránt különös szeretet hatotta át, és elhatározta, hogy ciprusfából új ereklyetartót készíttet a szent ereklyéinek. Ezt a munkát azonban egy gondatlan emberre bízták. Egy alkalommal a mester beleejtett egy darab fát az ereklyetartóba, és eltörte vele a szent lábszárcsontját. A szent álmában megjelent Miszail főapátnak, megmutatta a lábán keletkezett sebet, és meghagyta, hogy mondják meg Simeonnak, fogadjon másik mesterembert. Az istenfélő Simeon azon túl, hogy teljesítette a szent akaratát, saját költségén ikonokkal és kegytárgyakkal ékesítette fel a templomot, ahol a szent ereklyéi nyugodtak.
A másik csoda ugyancsak Rettegett Iván uralkodása idején történt. Cári kincstári pénzzel Moszkvából Novgorodba küldték Gyementyijt, Cseremiszint és Zamjatnyát. Cseremiszin szárazföldön ment, Zamjatnya pedig vízi úton. Útjuk során kegyetlenül rabolták a népet és a kolostorokat. Amikor Zamjatnya a Szent Borisz és Gleb kolostorhoz érkezett, itt is ezüstöt és élelmiszert követelt. A szerzeteseknek pénzt kellett kölcsönkérniük, hogy megváltsák magukat, és megmentsék a kolostort attól, hogy a cári gárda emberei teljesen kifosszák. De amikor Zamjatnya tovább folytatta útját, az igazságtalanul szerzett kincsekkel megrakott hajó megbillent, és minden a folyóba veszett, ő maga pedig váratlanul halálos betegségbe esett. A történtekről értesítették Cseremiszint, aki társa betegségét úgy fogta fel, mint Isten büntetését, és megparancsolta, hogy vigyék vissza a Borisz és Gleb kolostorba. Visszaadták a kolostortól elvett pénzt, és bűnbánattal, könnyek között végeztek könyörgő imát Szent Boriszhoz és Glebhez és Szentéletű Efrémhez. Ekkor a betegnek megjelent egy kegyes külsejű sztarec, megfeddte a kolostor javainak elorzásáért, de Isten kegyelméből meggyógyította. Ez a kegyes külsejű sztarec Efrém volt.
Ismeretes, hogy a kolostorban megvolt az alapító kézzel írott legendája, de ez nem maradt fenn. 1372-ben a tveri nagyfejedelem, Mihail Alekszandrovics megharagudott a Torzsokban uralkodó Afanaszijra. Mihail a kegyetlen belviszály során kifosztotta a várost, nem kímélve a templomokat, de a kolostort sem. A tveri fejedelem zsákmányai közé került Szentéletű Efrém kézzel írt legendája is, amelyet a tveri Színeváltozás székesegyház sekrestyéjben helyeztek el. Idővel a herceg megsajnálta a szerzeteseket, és felajánlotta nekik, hogy pénzért kiválthatják Szentéletű Efrém legendáját, de a kolostornak nem volt erre elegendő pénze. Ezt követően Tver leégett, a tűz megsemmisítette a Színeváltozás székesegyházat, és benne a kéziratot. Erről Makarij metropolita számol be “Az orosz egyház történetében”, a Szentpétervári Teológiai Akadémia kézirattárában fennmaradt Szentéletű Efrém legenda alapján. A fennmaradt legendát a XVI. században írták ereklyéi feltárásának és szentté avatásának alkalmából. Ismeretlen szerző állította össze, és belevette a legendába a szent halála után ereklyéi előtt történt csodák elbeszélését. Külön megemlíti, hogy Szentéletű Efrém legendáját annak alapján írta meg, amit “ama kolostor elöljárójától, az idős sztarecektől és Torzsok város tudós férfiúitól hallott”, valamint egy bizonyos “Ioaszaf szerzetespaptól, a Jurjev kolostor lakójától”, amely 3-4 kilométerre van Novgorodtól. Makarij metropolita feltételezése szerint ezek a személyek mind olvasták az egykori legendát, mielőtt még az megsemmisült volna, vagy olyanoktól hallották a tartalmát, akik azt ismerték. A legendában említett utolsó csoda 1681-es keltezésű.
Feltételezhetjük, hogy a szent napjainkig eljutott legendáját a XVII. század harmadik negyedében írták. XVII-XVIII. századi másolatokban maradt fenn “Szentéletű Efrém ereklyéinek története”, “Novotorzsoki Szentéletű Efrém dicsérete” és “Szentéletű Efrém ereklyéi 1690-es áthelyezésének története”. 1774-ben Moszkvában kiadták Szent Efrém kis legendáját a hozzá írt szertartás szövegével, amelyet három, a Borisz és Gleb kolostorból származó XVII. századi kézirat alapján állítottak össze. Az új, Áthosz-hegyi Szimonosz Petrasz kolostorban összeállított szinaxárionban – az Ortodox Egyház szentjei rövid legendáinak gyűjteményében – megtalálható Szentéletű Efrém rövid legendája, amely leírja, hogy ifjú korában testvéreivel együtt érkezett Rusz földjére és főnemesként Szent Borisz és Gleb családjához került. A szinaxárion röviden említi Szentéletű Efrém fivéreit, valamint a Tverca folyó melletti Borisz és Gleb kolostor alapítását. Torzsoki Szent Efrémet néhány forrás – fiatalabb testvéreihez hasonlóan – Ugrinnak, azaz Magyarnak nevezi, a szertartási énekekben pedig csodatévőként említik.
Szentéletű Efrém emlékét január 28-án ünnepli az Egyház, egy napon a IV. században élt Szíriai Szent Efrémnek, a nagyböjti ima szerzőjének, a bűnbánat prédikátorának emlékével, valamint június 11-én, ereklyéi 1572-ben történt megtalálásának és áthelyezésének napján. Ezen a napon a Szentéletű Efrém által alapított kolostorban körmenetet tartottak: a torzsoki csodatévő ereklyéit körbehordozták. A kolostorban féltve őrizték a szent edényeket és Szentéletű Efrém személyes tárgyait, valamint Szűz Máriának az ún. Hodigitria, az “Utat mutató Istenanyja” ikonját, melyet csodatévő ikonként tiszteltek. A régi hagyománynak megfelelően a kolostorban zarándokház és egyházi iskola működött.
A Szent Efrém által alapított Borisz és Gleb kolostor egyike Oroszország legrégibb kolostorainak. Sok évszázados fennállása alatt nem egyszer vált támadás és kifosztás célpontjává a fejedelmek közti hatalmi belviszályok vagy ellenséges támadások idején. De Szent Borisz és Gleb-temploma Szentéletű Efrém és Arkagyij ereklyéivel épségben és sértetlenül fennmaradt. A XVIII. század végén a kolostor építészeti együttesének felújítását fontos állami feladatnak tekintették. Felépítették az új Borisz és Gleb-templomot, valamint a kapu fölötti harangtorony-templomot. A XX. század elején négy templom volt a kolostorban: a Borisz és Gleb-székesegyház, az Istenanyja Templomi Bevezetésének szentelt templom, az Úr Jeruzsálemi Bevonulásának tiszteletére emelt templom és a Nem-kézzel-alkotott Megváltó-ikon temploma.
1874-ben a novotorzsoki Borisz és Gleb kolostor elöljárója, Antonyij főapát kérést nyújtott be a szentpétervári vallásügyi bizottsághoz, hogy adják ki nyomtatásban Szentéletű Efrém Akatisztoszát. Ezt az Akatisztoszt szűkebb körben már énekelték a szent tisztelői. A kiadást kisebb szükséges változtatások után 1881-ben engedélyezték.
A XX. század 20-as éveiben a kolostort bezárták. Szentéletű Efrém ereklyéit 1919-ben a vallásellenes kampány során megszentségtelenítő módon tárta fel egy speciális bizottság. Tver város levéltárában fennmaradt e feltárás jegyzőkönyve, melyben ez áll: “Efrém ereklyéi megvizsgálásának jegyzőkönyve Torzsok város Borisz és Gleb kolostorában, 1919. február 5-én este 8 órakor.” A szent ereklyéi a feltárás után eltűntek. Később a kolostor területén az egyik legszörnyűbb gyűjtőfogházat hozták létre, majd a kolostor munkatáborként szolgált. Még a 80-as évek közepén is, amikor elkezdődött az ősrégi kolostor restaurálása, alkoholelvonót nyitottak a területén. A négy templomból kettőt – az Úr Jeruzsálemi Bevonulásának tiszteletére épített és a Nem-kézzel-alkotott Megváltó-ikon templomát – leromboltak. 1994 óta a kolostor újra működik, újraéled benne a szerzetesi élet.
Szentéletű Efrém ünnepi esti istentiszteletén az “Uram, Tehozzád kiáltottam” utáni 5. sztichira így hangzik:
“Mint Krisztus szőlőskertjének szorgos munkása, a jó cselekedetek szőlőjét elhoztad az ugor (magyar) földről és elültetted az örök élet forrásának vizénél, s az a maga idejében megváltó gyümölcsöt termett, amelyből részesülvén mi, az igazhitű keresztények lelki és testi gyógyulást nyerünk, és dicsőítjük a mi lelkünk közös orvosát, Krisztust, aki előtt most az angyalokkal együtt állsz és imádkozol a mi lelkünkért.”
Ma, akárcsak sok évszázaddal ezelőtt, újra szerzetesi ima száll Istenhez a Szentéletű Magyar Efrém tettei által megszentelt tveri földön. Erőnkhöz mérten forduljunk mi is dicsérőénekkel Szentéletű Efrémhez, hogy imádkozzon az Úr trónja előtt érettünk, akik szent emlékét tiszteljük:
Örvendezz, Efrém Atyánk, akit az Úr Isten magyar földről orosz földre vezetett; örvendezz, ki aszkézissel és a zarándok befogadásával mutatod meg Isten és felebarátod iránti szeretetedet.
Örvendezz, Szent Borisz és Gleb vértanúk kolostorának alapítója; örvendezz, ki tanítványaidat imával, virrasztással és böjtöléssel vezeted az üdvösség útjára.
Örvendezz, Isten Bárányának igaz szolgája; örvendezz, ki az Úr trónja előtt hűséggel és tisztán állsz.
Örvendezz, ki az Istentől eredő földi kenyeret nem veted meg; örvendezz, ki sokakat táplálsz a szentséges mennyei kenyérrel.
Örvendezz, ki életedben méltónak bizonyultál arra, hogy az Isteni adományok kelyhévé válj; örvendezz, ki halálod után sírodból gyógyulást ajándékozol.
Örvendezz, ki halhatatlan ereklyéiddel megszentelted ártatlanul megölt György testvéred szent fejét; örvendezz, mert erőt sugárzó imáiddal ránk is csodatételek áradnak.
Örvendezz, Efrém Atyánk, magyar és orosz föld örökké égő kiolthatatlan lámpása!
Szentéletű Efrém ikonábrázolásairól
Valamennyi ikonfestő kézikönyv említi Szentéletű Efrémet, és előírja, hogyan kell ikonját megfesteni. Például a Pogogyin gyűjteményéből származó ikonfestő kézikönyvben ez áll: Szentéletű Efrém “ősz hajú, szakálla hosszabb Szent Miklósénál, fején nagyfogadalmas csuklya van, felső ruhája mint a szentéletű szerzeteseké, az alsó pedig sárga, kezében templomot tart”. Egyes ikonfestő kézikönyvek szerint a szakállát úgy kell megfesteni, mint Aranyszájú Szent Jánosét, mások szerint, mint Oszlopos Simeonét. V. D. Fartuszov “Útmutató az ikonok festéséhez” c. könyvében ezt olvashatjuk: “Novotorzsoki Efrém, szentéletű szerzetes, arca élénkpiros, mint minden magyaré, idős korú, szerzetesi ruhát visel, epitrachilionban (stólában) kell ábrázolni, mint a főapátokat. Kezében templomot tart, mint templom- és kolostoralapító.” Néha Szentéletű Efrémet a nagyfogadalmat tett szerzetesek csuklyájában ábrázolják, és míg bal kezében, mellmagasságban egy templom makettjét tartja, leeresztett jobb kezében imaolvasó van. Más ikonokon szintén a nagyfogadalmúak öltözékében van megörökítve, de karjaival háromnegyed fordulatot tesz az ikon jobb felső sarkában ábrázolt áldást adó Megváltó felé. Ismert még Szentéletű Efrém szűkebb hazájában tisztelt ikonja, melyen tanítványával, Arkagyijjal együtt ábrázolják, s kettőjük között az ikon alján a Szentéletű Efrém által alapított kolostor látható, fölöttük pedig Szent Borisz és Gleb helyezkedik el a Nem-kézzel-alkotott Megváltó-ikonnal. Valószínű azért, mert a négy kolostori templom egyikét a Nem-kézzel-alkotott Megváltó-ikonnak szentelték.
Fennmaradt Szentéletű Efrém és Arkagyij ikonja Szentéletű Efrém ereklyéinek egy darabjával. Ezen az ikonon Szentéletű Efrém epitrachilionban van lefestve, jobb kezében pásztorbotot tart, mint a kolostor elöljárója, főapátja, bal kezével pedig a kolostor Borisz és Gleb- templomára mutat, mely az ikon közepén található. Szentéletű Arkagyij jobb kezét szívére szorítja, bal kezében pedig imaolvasót tart. Fölöttük középen a Nem-kézzel-alkotott Megváltó-ikon látható.
Szentéletű Efrém és Arkagyij ikonja a kolostorral megtalálható az Orosz Múzeum gyűjteményében, valamint a Tretyakov Képtárban, ahová N. M. Posztnyikov gyűjteményéből került. Szentpétervár Orosz Múzeumában őrzik az orosz csodatévők egy ikonját a XVIII. századból. Az ikon felső részén az Újszövetségi Szentháromság, alatta Szent Szófia, az Isteni Bölcsesség, míg lejjebb az Igazság és Jog Trónusa (Zsolt 89,15) látható. A szentek négy csoportra vannak osztva. Szentéletű Efrém a csodatevők jobb alsó csoportjában áll, alulról a második sorban, jobbról harmadikként Szentéletű Szuzdali Evfimij és Borovi Pafnutyij között. A Krakkói Nemzeti Múzeum gyűjteményében is őrzik Szentéletű Efrém és Arkagyij ikonját. Szentéletű Efrém ábrázolásait nemcsak a tveri, hanem a szmolenszki és a novgorodi szentek ikonjain is megtalálhatjuk.
Ugyancsak fennmaradt Szentéletű Efrém két hímzett koporsóleple. A szentet szerzetesi ruhában ábrázolja, bal kezében papírtekercset tart, jobb kezével áldást ad. Körülötte aranyszállal van kihímezve a szent tropárionjának és kondákionjának a szövege. A leplen ajándékozási felirat is olvasható: “7152-ben (1644) Fjodor Szemjonovics Kurakin adományozta e leplet.” A másik, hasonló kompozíciójú leplen Szentéletű Efrém aranyszállal hímzett templomot tart a kezében.
BIBLIOGRÁFIA
Források
Житие преподобнаго Ефрема Новоторжскаго. In: “Жития русских святых. Январь-апрель.” М. 1916; Минея. Январь. Часть вторая. М. 1983; Память преподобного Ефрема Новоторжского.” In: “Жития святых на русском языке, изложенныя по руководству Четьих-Миней св. Димитрия Ростовского. Книга пятая, часть вторая.” М. 1904; Патриаршая или Никоновская летопись. (Полное собрание русских летописей. Т. 9–10.) М. 1965; Тверской патерик. Тверь 1991; Le Synaxaire. Vies des Saints de l’Église Orthodoxe II. Ed. Macaire, moine de Simonos-Pétras. Thessalonique 1988.
Irodalom
Колосов, И.: Преподобные Ефрем архимандрит и Аркадий, ученик его, новоторжские чудотворцы. Тверь 1895. Ferincz István: “Magyar Mózes és Efrém – az orthodox egyház szentjei”, AETAS, 1998, 1; Lepahin V.–Polgár Gy.: Források Szentéletű és Istent hordozó Magyar Efrém atyánk, torzsoki csodatévő legendájához. In: “Óorosz irodalom és ikonfestészet.” Szeged 1999.
Lepahin Valerij – Murai Teréz Katalin
Forrás: Magyarság és Ortodoxia – Ezer esztendő (A Magyar Ortodox Egyházmegye és a Miskolci Ortodox Múzeumért Alapítvány kiadása, szerk. Imrényi Tibor; megjelent a magyar kereszténység millenniumának esztendejében, 28-36. oldal)