A terrorizmus és a társadalom erkölcsi összeomlásának problémája és a modernkori civilizáció szekularizálódásának kérdése szorosan összefügg egymással

Beszélgetés Kirill Szmolenszki és Kalinyingrádi metropolitával, a Moszkvai Patriarchátus Külügyi Kapcsolatok Osztálya vezetőjével (Elhangzott 2004. október 7-én az RTR orosz televíziós csatorna “Dobroje utro, Rosszija” c. adásában)

Főtisztelendő metropolita atya! Az előző főpapi zsinat óta eltelt négy év alatt az Orosz Egyházban több mint 7 ezer új templom nyílt meg. Véleménye szerint, elégséges a templomok száma az ortodox hívők lelki igényeinek kielégítésére?

Úgy gondolom, hogy az elmúlt négy évben a templomépítések és templomfelújítások minimális programját sikerült megvalósítanunk. E munkálatok nagyságát és tempóját nem csupán az ortodox hívőkről szóló statisztikai adatoknak kell megszabniuk, de meg kell felelniük a társadalom reális vallásos szintjének is. Ha azon vallásosság fokáról beszélünk, amelyet a mai oroszországi társadalom a szovjet időszakból örökölt, akkor, bár a templomok száma még mindig nem elégséges, ez a szám lehetővé teszi az Egyház számára, hogy megoldja az előtte álló feladatokat. Ha a jövőbeni kilátásokról beszélünk, akkor természetesen megállapíthatjuk, hogy sok új templomra, valamint kulturális-oktatási központokra, más egyházi intézményekre lesz még szükségünk, hogy az Egyház kiteljesíthesse kapcsolatát a hívekkel.

Őszentsége, Alexij patriarcha nyilatkozatában a terrorizmust új pogányságnak nevezte. Az Ön véleménye szerint az Egyház ebben a nehéz helyzetben hogyan segíthet az embereken, akik a terroristáktól való félelemben élnek?

Mindenek előtt tisztáznunk kell, hogy milyen belső okok hozták létre a terrorizmust, és meg kell értenünk, hogy az miért éppen a mi korunkban teljesedett ki ilyen méretekben. Egyházunk Főpapi Zsinata, véleményem szerint, nagyon fontos megállapítást tett ezzel kapcsolatban, és nagyon jelentőségteljes következtetéseket vont le: a terrorizmus és a társadalom erkölcsi összeomlásának problémája és a modernkori civilizáció szekularizálódásának kérdése szorosan összefügg egymással.

Egy erkölcsös társadalomban nem lehet terrorizmus. De amikor a normális emberi élet legszentebb, legmagasztosabb, életfontosságú erkölcsi értékei széthullanak, amikor körülöttünk győzedelmeskedik és megszilárdul az erkölcsi relativizmus, akkor bizonyos emberek fejében felmerül a kérdés: tulajdonképpen miért is ne lehetne élni a terrorizmus fegyverével, miért is ne lehetne házakat, vonatokat, repülőgépeket robbantani? Emlékezzünk vissza Dosztojevszkij szavaira: “Ha nincs Isten, akkor minden megengedett.” Ha nincs erkölcsiség, és minden megengedett, akkor mindent igazolni lehet. Többek között az álvallásos doktrínák létezését, amelyek igazolják azt, ami igazolhatatlan.

Ezért nagyon lényeges napjaink erkölcsi válságának legyőzése, amit a nemzeti konszolidációjának kell kísérnie, hogy társadalmunk valóban egységes és összetartó legyen a szörnyű tragédia és a terrorizmus fenyegetésével szemben. Mindez, úgy gondolom, megállíthatja az ellenséget. Mert ahogy a háborúk és a megpróbáltatások során népünk és társadalmunk régebben is talált magában erőt és akaratot az összefogásra, úgy ma is meg kell azt találnia. Ezért a terrorizmus és a társadalom erkölcsi állapota a Főpapi Zsinat egyik központi kérdése volt.

Főtisztelendőséged véleménye szerint az Egyház milyen területeken tudna együttműködni az állammal?

Erre a kérdésre válaszolva, nagyon fontos hangsúlyoznom, hogy az Egyház nem kér segítséget az államtól. Az Egyház az államhoz fűződő partneri kapcsolatát szeretné fejleszteni. A partnerség és együttműködés természetes területei elsősorban az emberi lelkekről való gondoskodás, a társadalmi erkölcsi állapotának kérdése, a nemzeti kultúra színvonala, a nevelés és művelődés, a nép hagyományainak és kulturális örökségének megőrzése, a környezetvédelem és sok más terület. Röviden, minden, ami az emberi lét lelki dimenzióit érinti.

Zsinatunkon nagy figyelmet fordítottunk a demográfiai problémára. Helytálló az a vélemény, hogy az állam legfontosabb feladata – a gazdaság. Azonban, ki élvezi majd az eljövendő gazdasági felvirágzás gyümölcseit, ha a lakosság száma a jelenlegi tempóban csökken, ha a nép egészsége megroppan? Mert az emberi élet minőségének fogalmába, mint annak egyik legfontosabb összetevője, beletartozik a nép egészségi állapota is. Ezért teljesen törvényszerű, hogy Egyházunk Főpapi Zsinata komoly nyugtalanságát fejezte ki a társadalom demográfiai állapotával kapcsolatban.

Világos, hogy egy olyan jelenségnek, mint a népesség számának csökkenése, vannak szociális, gazdasági és politikai okai, sőt hatással vannak rá a társadalomban létező félelmek is. Azonban a Zsinat szükségesnek tartotta kiemelni, hogy az egyik legfontosabb születésszabályozó az emberi erkölcs. Ezt könnyű példával alátámasztani. Ugyanis nem voltak nálunk gazdagabbak nagyapáink és dédapáink, akik sokgyermekes családokban nőttek fel, és a maguk idejében sok gyermeket neveltek fel. De a csupán önmagáért élő mai ember fél gyermeket vállalni, mert a gyermek megjelenése csökkenti életszabadságát, fogyasztási szintjének csökkenéséhez vezet. Ez pedig erklcsi probléma. Úgy tűnik a születések csökkenése okai között az első helyen a gyermekvállalás azon okokból történő elutasítása áll, hogy ez különleges áldozatokkal és az élet komfort-szintjének elkerülhetetlen csökkenésével jár. Ismétlem, ez teljes mértékben lelki kérdés. Mivel ez a probléma a személyiség szellemi-erkölcsi szféráját érinti, ahhoz, hogy hatásosan fel lehessen venni a harcot a lakosság számának és a születések számának csökkenésével, figyelmesen kell elemeznünk a társadalom és az ember erkölcsi helyzetét, életünk történéseit, fel kell tárnunk azt, ami a szívek mélyén zajlik. Ezt a felhívást a zsinat mindenkihez, az egész társadalomhoz címezte.

Főtisztelendő metropolita atya! A Zsinat által tárgyalt egyik legfontosabb kérdés a Külföldi Orosz Ortodox Egyház és a hazai Orosz Ortodox Egyház egyesülése folyamatának kérdése volt. Mi a probléma lényege, milyenek a kilátások?

Mint ismeretes, az Oroszországi Ortodox Egyházon belüli szakadás az 1917-es forradalommal és az azt követő polgárháborúval áll összefüggésben. E történések következtében a hazájukat elhagyni kényszerült orosz ortodoxok egy része nem volt kanonikus kapcsolatban az Orosz Ortodoxia teljességével. Mint ismeretes, nemrég megkezdődött az Orosz Ortodox Egyház és a Külföldi Orosz Ortodox Egyház közötti közeledés folyamata. A Főpapi Zsinat áttekintette az ezzel kapcsolatos történéseket, és nagyon határozottan támogatja a mielőbbi egyesülés folyamatát. Ezért jóváhagyta azokat a dokumentumokat, amelyek a Külföldi Egyházzal folytatott megbeszélések során születtek, és felhatalmazta a Szent Szinódust, hogy beteljesítse ezt a folyamatot. Reméljük, hogy ez még a következő Főpapi Zsinat előtt megtörténik, vagyis az addig előttünk álló négy év során.

Főtisztelendő metropolita atya! Az utolsó kérdés. A Zsinat tárgyalt a szentté avatások problémájáról. A Zsinat előtt hallani lehetett olyan véleményeket, amelyek Rettegett Iván cár és Grigorij Raszputyin szentté avatását szorgalmazták. Miként foglalkozott ezzel a kérdéssel a Zsinat, kiket avatott szentté a XX. században vagy azt megelőzően élt hívek közül?

A Zsinat a jámborság több bajnokát a szentek karába emelte, többek között azokat, akiket már korábban mint helyi szenteket kanonizáltak, a Főpapi Zsinat pedig ezzel egyetemes tiszteletüket vezette be. Mindenek előtt meg kell említeni a katonaszentet, Fjodor Usakovot admirálist. Usakov tengernagy – csodálatos személyiség, csodálatos ember volt. Természetesen életszentsége miatt került sor a kanonizálására. De katonai, haditengerészeti érdemei és mély patriotizmusa is elválaszthatatlanok szent életétől. Ezért Usakov admirális szentté avatásával a Főpapi Zsinat hangsúlyozta a Hazaszeretet erényének, a Haza iránti önfeláldozás és a Haza védelmére való készség erényének értékességét.

Azokról szólva, akik a hozzánk közelebbi időkben éltek, meg kell említenünk az egyszerű moszkvai asszony, Boldog Matróna nevét. Rosszindulatú kritikusai néha azt állítják, hogy az Egyház csak metropolitákat, fejedelmeket, “nagy embereket” kanonizál. Ez nem igaz. A Zsinat kanonizálta Boldog Matrónát, az egyszerű orosz asszonyt, aki vakon született és rendkívüli lelki tulajdonságokkal rendelkezett. Olyan élete volt, és olyan mély nyomott hagyott a hívekben, hogy szüntelenül továbbra is őrzik szívükben emlékét, emléke nemzedékről nemzedékre fennmaradt, imádkoznak hozzá, kérik közbenjárását az Úr előtt. Moszkvai Matróna anyánknak a nép emlékezetében megőrződött csodálatos és féltő tisztelete az alapja annak, hogy a moszkvai helyi szent tiszteletét a jelenlegi Zsinat az egész Egyházra kiterjesztette.

Ami Rettegett Ivánt és Grigorij Raszputyint illeti, a Zsinat kategorikusan fellépett szentté avatásuk ellen.

E két történelmi személyiség életútjának objektív vizsgálata is arról tanúskodik, hogy az messze volt a keresztény ideáltól. Rettegett Ivánról szólva el kell mondani, hogy okozója volt Szent Fülöp, Moszkva és egész Oroszország metropolitája, valamint szentéletű Kornyilij vértanú, a Pszkovi Barlangkolostor igumenje halálának. Szentté lehet-e avatni egy időben az áldozatot és gyilkosát? Teljességgel megengedhetetlen Rettenetes Iván kanonizációjának még a felvetése is.

Ezen kívül, azok az emberek, akik Iván cár és Grigorij Raszputyin szentté avatását szorgalmazták, összekevernek két fogalmat: a kanonizáció és a történelmi rehabilitáció fogalmait. Egyesek azt állítják, hogy a két ember tevékenységét érdemtelenül sötét színben ábrázolták eddig. Rendben, tartsanak a történészek konferenciákat, írjanak monográfiákat, kutassanak, próbálják feltárni, ha ez lehetséges, a végső igazságot, a teljes igazságot. Azonban ez még egyáltalán nem jelenti, hogy ezek az emberek méltóvá válnak a szentté avatásra, még a történelmi rehabilitáció esetén sem. Könnyen belátható, hogy minden időkben vannak olyan emberek, akik rászolgáltak a történészek figyelmére. Elég sok ilyen ember van manapság is. Azonban messze nem mindegyikük lett vagy lesz szent. Ez két különböző kérdés.

Forrás: A Moszkvai Patriarchátus hivatalos honlapja